Ez a tartalom 1284 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

A könyvelők, könyvvizsgálók számára is egyszerűsödött a tagdíjbevallási ügyintézés

2020. 10. 13.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idéntől elkészíti a tagok tagdíjbevallását, és lehetővé tette, hogy a tagok helyett a könyvelőjük/könyvvizsgálójuk is elvégezhesse a tagdíj elfogadását, korrekcióját. Az új lehetőségre időszerű figyelni, mert a tagdíjbevallás és -fizetés időszaka most van október 1. és 31. között.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2020. szeptember 3-i küldöttgyűlésén módosította az alapszabályát. A köztestület megszüntette a – számos tagja, valamint könyvelők, könyvvizsgálók által korábban kifogásolt, bonyolult rendszerű – tagdíj-önbevallást, és a tagok számára megállapítja a fizetendő tagdíjat, a rendelkezésre álló hivatalos adatok alapján. Hasonlóan működik ez, mint a NAV által évente elkészített SZJA-bevallás, tehát a kamarai tagnak (illetve a tag által megbízott könyvelőnek, könyvvizsgálónak) csak akkor kell foglalkoznia a bevallással, ha nem ért egyet vele, vagy jogosult további tagdíjkedvezményre, amit igénybe szeretne venni.

A NAK által megállapított tagdíjat, elkészített tagdíjbevallást a kamarai tag, illetve az általa megbízott könyvelő, könyvvizsgáló október 1-jétől tekintheti meg a www.nak.hu oldal e-Iroda felületére belépve.

Az adminisztráció csökkentése érdekében a tagok a könyvelőjüket/könyvvizsgálójukat is meghatalmazhatják, ők is elvégezhetik a tagdíj elfogadását, korrekcióját.

A könyvelők/könyvvizsgálók részletes információkat itt érhetnek el, illetve tudnak regisztrálni.

A NAK felhívta a figyelmet arra, hogy csak valós könyvviteli, könyvvizsgálói szolgáltatást nyújtó cégek, egyéni vállalkozók regisztrációjára van mód, és az összeférhetetlenségi szabályok miatt a tagdíjbevallásra kötelezett vállalkozás alkalmazottjainak regisztrációjára nincs lehetőség. Ugyancsak ezen az oldalon további, a könyvelők, könyvvizsgálók munkáját segítő információk érhetőek el. Belépést követően az e-Iroda felületen a korábban kezelt bevallások is visszakereshetőek, valamint egy könyvelő, könyvvizsgáló több ügyfelének a bevallását is tudja kezelni az oldalon.

Mindemellett a kamara idéntől lehetővé teszi a bankkártyás tagdíjfizetést, ezzel a személyes kontaktusok száma is csökken. Lehetőség van részletfizetés kérésére is, továbbá az induló vállalkozásokat segíti a NAK azzal, hogy azok nem csak az első, hanem az első két évben fix tagdíjat fizetnek. 

A tagdíjalap-kedvezmények igazolási módját is egyszerűsítette a kamara: 50 millió forint árbevételig a könyvelő is igazolhatja azt, csak e felett van szükség könyvvizsgálóra. Termelői szervezetre/csoportra vonatkozó kedvezmény igazolása esetében ez az összeghatár 300 millió forint. A könyvvizsgálóknak és a könyvelőknek nem minden esetben szükséges papír alapon vagy elektronikusan hitelesített dokumentumban kiállítaniuk a szükséges igazolást. A tagdíj megállapítása a két évvel korábbi árbevétel alapján történik.

A 2020. évi tagdíj megfizetésének határideje 2020. október 31.

(NAK)

(Lezárva: 2020. szeptember 22.)

Adópraxis (2020-10-13)

Adózási Módszertani Szemle + Adópraxis előfizetés megrendelése

Rendelje meg az Adózási Módszertani Szemle és az adopraxis.hu digitális tudástár szolgáltatásunkat!